Tehát mint említettem volt, esô fogadott minket. Ez számomra már nem volt új dolog, mert amikor egyszer régebben itt, a new york-i Kennedy repülôtéren szálltam át a magyarországi repülôgépre, akkor is zuhogó esô fogadott engem, hogy még csak véletlenül se lássak semmit a város nevezetességeibôl. Ezúttal ugyanez a veszély fenyegetett. De valahogy mégis felszakadozott a felhôzet, és itt-ott még a nap is kibújt.
A Bronx képe fogadott minket, és engem letaglózott a látvány. Ennyi bérházat én még
életemben nem láttam! Ha jobbra néztem, akkor az egész horizont csak lakótelepekkel volt tele.
Ha balra néztem, akkor ugyanez, azzal a különbséggel, hogy a távolban Manhattan felhôkarcolói
csillantak meg. Nem sokkal késôbb átmentünk a híres Washington-hídon, majd tovább
nyargaltunk.
Egy-másfél óra múlva Tamás emlékezetbôl tényleg eltalált Péterhez, a református paphoz. Egy kis magyarázat. Pétert még a múlt évben ismerte meg Tamás, aki már akkor áldását adta arra, hogy nyugodtan megszállhatunk nála pár napra, ha szükségét látjuk. Meg is beszéltük vele pár nappal ezelôtt, hogy vasárnap érkezünk, és ô beleegyezett. Tamás elmondta, hogy a paplak tulajdonképpen nem is paplak, hiszen a nagy lakásban mindig vannak szállóvendégek is.
Szóval itt mindenki a vasárnapi érkezésünkre apellált, ma meg szombat volt.
Tulajdonképpen mi elôre szóltunk volna Péternek, hogy hamarabb érkezünk, de csak az
üzenetrögzítôje volt otthon, ô maga nem. Leparkoltunk az egyébként nagyon takaros magyar
templom elôtt, és Tamás bekopogott az ajtón. Az az igazság, hogy Tamás nem túl sokat
mondott arról, hogy mire is számítsak itt, ezért biztos, ami biztos, felvettem "szent" pózomat,
hiszen azért mégicsak egy pap fog nekünk ajtót nyitni! Így talán érthetô volt totális
megdöbbenésem, amikor egy nagyon csinos, fiatal leányzó nyitott ajtót, ráadásul
miniszoknyában! Mint kiderült, Nórának (pontosabban Eleonórának) hívják, 21 éves, és a
szlovákiai Komáromból szakadt
ki ide, Los Angeles-be, most pedig csak ellátogatott New York-
ba. Persze mindez késôbb derült ki, nem ott az ajtóban.
Egyik ámulatból a másikba estem, amikor Nóra átirányított minket a közeli magyar házba, mivel Péter ott tartózkodott és nem otthon. Elmentünk hát oda. Itt pedig egy magyar buli kellôs közepébe csöppentünk, aminek Tamás nagybátyja volt a fô szervezôje, és Péter is ott volt. Itt pedig Tamás döbbent meg nagyon, mert idôközben a pap majdnem teljesen kopaszra nyíratta a fejét, és alig ismert rá. A kezdeti meglepôdés után ("már itt vagytok?") nagyon szívélyesen fogadtak, mi pedig nagykanállal habzsoltuk a meleg maradékot, amit a kondérból kaptunk. Persze az ételt itt sem adják ingyen, cserébe a buli után segítettünk az elpakolásban és a takarításban.
Ekkor már érezhetôen mindannyian nagyon fáradtak voltunk, hiszen egy különlegesen hosszú nap állt mögöttünk. De a napnak még nem volt vége. Késô este a kocsiból való kipakolászás után még elbeszélgettünk Péterrel és az ott tartózkodó Nórával errôl-arról. Épületes beszélgetés volt ez, ami meghatározta egész new york-i tartózkodásunkat: ebben a városban (de talán máshol sem) nem a nevezetességek voltak érdekesek, hanem az emberek és az emberi történetek. Mert hiszen egy közösséget - legyen az egy város, vagy egy ország - nem a külsôségek határoznak meg, hanem azok, akik benne élnek. És mi ezt az Amerikát is megismertük az út alatt. Azoknak az Amerikáját, akik benne élnek és túlélnek.
Június 25. Vasárnap, 1740, 20
Ma kicsit késôbb keltünk, mint a szokásos, de ez érthetô is volt, hiszen nagyon késôn feküdtünk le. Míg én úgy-ahogy sikeresen felkeltem, Robi és Tamás "elszaladt" a kocsival a közeli boltba, ami azt jelentette, hogy egy órán át távol voltak. Sikerült jelentôs mértékben feltölteni apadó erôforrásainkat, úgymint kaja és konzervek.
Ezt követte egy magyar nyelvű istentisztelet Péterrel, amit ô tett számunkra úgymond kötelezôvé. Szomorú volt látnom, hogy rajtunk kívül mindössze 6-7-en voltak. Egyszer Péter szomorúan meg is jegyezte, hogy eddig ebben az évben 60 magyart temetett el, és csak kettôt konfirmált. Nem csak egyszerűen arról van szó, hogy az '56- os magyarok kihalnak, hanem arról is, hogy az utódok beolvadnak Amerika olvasztótégelyébe, és közben elfelejtik gyökereiket. Az újonnan jöttek körében meg talán snassz a templomba járás, pedig ebben nem csak az istentisztelet a lényeg, hanem a közösségformáló erô is, különösen egy ilyen elszigetelt kisebbség körében, mint az amerikai magyarok.
Egész délután Tamás rokonait, ismerôseit jártuk körbe. Elôször egyik családi ismerôsénél voltunk, majd egy másik rokonánál. Következô utunk Pistáékhoz vezetett, aki Tamás sokat emlegetett nagybátyja. Ô már régen itt él, és teljesen átvette az amerikai gondolkodásmódot, belekeverve egy jó adag magyarságot.
Billiárdoztunk nála az újjáépített padlástéren, s büszkén mondta, hogy a billiárdasztalt alig $50-ért szerezte be valahonnan. Egyszóval itt is érdekes tapasztalatokra tett szert a kis csapatunk. Mint már írtam, ebben a városban lett igazán világos a számunkra, hogy Amerika is csak emberekbôl áll...
 |  |
|---|---|
| Barbecue a paplakban | |
| Elôször Péter, | majd Tamás szakácskodik. |
Este visszamentünk Péterhez, ahol barbecue-ra (grillsütögetésre, avagy hamburgerezésre) voltunk hivatalosak, ami jó magyar szokás szerint szépen-lassan átalakult esti ivászattá. Ebben nagy segítségünkre volt a magyar házból áthozott kis hordónyi sör, ami teljes mértékben el is fogyott. Fura, de érdekes és tanulságos görbe este lett, ami számomra hajnali fél kettôig tartott.
 Harmadik szakasz: Niagara - Boston |
 Vissza "A Túra" elejére |
 Negyedik szakasz, 2.rész: New York City (NYC) |
|---|