A TÚRA

4. SZAKASZ, 3. rész

NEW YORK CITY (NYC)

Reggel kicsit kései kelés és az is kiderül, hogy Robinak megfájdult az egyik hátsó foga. Ez kellemetlen meglepetés a számomra. Azonban ismételt nyomásom ellenére is beleegyezik Robi, hogy fogorvos helyett menjünk el a Szabadság-szoborhoz. Elôtte megbeszélt egy délután 4 órás randit a fogorvossal, majd ismét megnyugtatott arról, hogy a helyzet nem kritikus.

Ezúttal semmi busz, kocsival mentünk. Sikerült Péter bölcs útmutatása alapján ingyen parkolni, ami azért volt érdekes, mert az ingyen parkoló csak 100 méterrel volt arrébb, mint a fizetô parkoló, mégis mindenki a fizetôbe ment.

A hajó az Ellis-szigetre vitt minket elôször. A sziget a Szabadság-szobor tôszomszédságában van, a Hudson folyó öblében, Manhattan-tôl nem messze. A sziget teljesen letaglózott az ott található kastély bevándorlási kiállításával, egyben nagyon elgondolkodtató és tanulságos adatokkal, tényekkel is szolgált. Tudni kell ehhez, hogy 30 évvel ezelôtti bezárásáig minden hajón érkezô bevándorlót ide, az Ellis-szigetre hoztak elôször, és itt vizsgálták át ôket, s itt derült ki az is, hogy ki az, aki beléphet az Ígéret földjére, s ki az, aki nem. A szigeten tett látogatásomat éppen ezért nagyon jelképesnek tekintem, s most már úgy érzem, hogy "hivatalosan" is bevándoroltnak érzem magamat.

Itt érdemes megjegyeznem, hogy a múzeumban tett sétánk során is hallottunk jópár magyar hangot, de sosem tudtuk kideríteni pontosan a hangok forrását. Egy biztos: itt sem mi voltunk egyedül magyarok.

A múzeumra azonban sajnos nem sok idônk volt, rohanni kellett tovább, mert Robi fogorvosi találkája idôkorlátozó tényezô volt. Egy újabb hajóval tehát elúsztunk a Szabadság-szoborhoz, ahol rutinos módon egybôl sorba álltunk. A koronához 2 óra volt a séta, de az utolsó szakaszt nem ajánlom tériszonyban szenvedôknek (lásd a baloldali képet). A szobor koronájához ugyanis egy nagyon szűk és meredek csigalépcsô vezet fel. Ha az ember kitekint a korlát mögül, akkor alatta és felette csak a semmi van, na meg a szobor bronzborítását tartó vasrudak. Középen meg ez a csigalépcsô, ami a vastag vasoszlop mellett halad felfelé.

A korona kicsi, épphogy elfér benne pár ember. Az idô sajnos megint nem túl kegyes hozzánk, de legalább most nem esett az esô. Ráadásul a fényképezôgépemet is a szálláshelyünkön hagytuk, még jó, hogy Tamás hozta az övét. A fáklyára nem engedtek fel minket, állítólag már nem bírja a terhelést. Pedig szívesen megnéztem volna az új fáklyát. Egészen múlt évig ugyanis a fáklya egy vasháló volt, színes ablakokkal, belül pedig hatalmas izzók világítottak kifelé. Múlt évben kicserélték a fáklyát egy teljesen rézzel (?) borított fáklyára, ami nappal nagyon hatásosan csillog ha rásüt a nap.

A Szabadság-szobor és Manhattan	Innen ritkán látni a szobrot - hátulról

Innentôl kezdve megpróbáltuk felgyorsítani az eseményeket, hogy még idôben visszaérjünk a fogorvoshoz, de csak nem jött az a fránya hajó, meg különben is sokan voltunk. Így persze késôn érkeztünk, és a kinézett fogorvos már nem fogadta Robit, mert más pácienssel volt. Nagyon feldühödtem, amiben az is közrejátszott, hogy a doki elég lekezelô volt, és nem mutatott túl sok szimpátiát. Megmondtam neki, hogy a tesómnak kegyetlenül fáj a foga, mi úton vagyunk, túrázunk, holnap továbbmegyünk, és tenni kellene valamit. A doki viszont szó nélkül elvonult. Amikor kijöttem a rendelôbôl, dühömben kész lettem volna bármit összezúzni, de fegyelmeztem magam. Késôbb rájöttem, hogy ha azt mondtam volna a dokinak, hogy "csináljon bármit, megfizetem", akkor talán másképp alaku az esténk. Pénz beszél, kutya ugat.

Így - bár egyáltalán nem akartam ezzel terhelni - végül Péter vitte el Robit velem együtt egy kínai származású fogorvos ismerôséhez. Magyarul protekcióval kezelték Robit. Kiderült, hogy vagy kihúzza a fogát, vagy gyökérkezelni kellene, de én addig erôsködtem, míg megegyeztünk egy átmeneti tömésben. Az ideg nagy részét így is kiszedte Robinak, akinek csak ez után kezdett el igazán fájni a foga. A kezelés végösszege $100 lett, amit szerencsére kifizetett az édesapám vállalati biztosítója.

Az estére eltervezett színház emiatt elmaradt. Robi pocsékul néz ki, de legalább alszik és pihen. Este még segédkeztünk Péternek bepakolni egy bérteherautóba egy rakomány Magyarországra adományozott angol nyelvű könyvadagot. Péter keserű szívvel jegyzi meg, hogy a könyvek nagy részét nem is az "adakozó kedvű" magyarok adták, hanem úgy szedte ôket össze innen-onnan, hogy legalább legyen mit küldeni.

Késô este már nincs erôm bepakolni a kocsinkba, meg sötét is van, így inkább Péterrel trécselek, amíg Tamás a nagybátyjánál tanulja az Igazságot. Péter beszédes fickó, így megint csak hajlani egykor fekszünk le Tamással.

Negyedik szakasz, 2. rész: New York City	Vissza "A Túra" elejére	Ötödik szakasz: New York City - Washington D.C.

© 1995. Írta, HTML formátumra konvertálta: LaLa. A Túra © 1995 by Nagy Tamás, Imre Olajos Jr. és Róbert Olajos.