Ma reggelre a hangyák kirágták a sátrunkat. Na, nem az egészet, hanem csak az alján vágtak egy szép méretű lyukat, így szivárogtak be a sátrunkba. Szerencsére sikerült ôket maradéktalanul kivezényelnünk.
Délelôtt megírtuk a nemrég vett képeslapokat, szokás szerint bekenegettük magunkat és reggeliztünk, majd elmentünk egy közeli kis postára feladni az irományainkat. Így csak du. 2.- kor jutottunk el a Seaworld-be, ahol szintén 1 nap alatt néztünk meg 2 napra (vagyis inkább egy hétre) való látványosságot.
Megint csak kénytelen vagyok szinte tôszavakban elmondani azt a sok mindent, amibe itt részünk volt, mert ez is az a fajta szórakoztatási forma volt, ahol a látványt nehéz papírra önteni.
Elsô utunk a delfinekhez vezetett, akik egy nagyszerű show-val szórakoztatták el a
nagyérdeműt. Amerikai módra természetesen pár vállalkozó kedvű egyént is aktív részvételre
buzdítottak, akik vagy jó vizesek lettek, vagy jól befürödtek, a nézôközönség nem kis
derültségére.
Egy panoráma moziban tanulságos filmet néztünk meg a kihalófélben levô manatees
állatról. Még ma sem tudom, mi a manatee magyar neve, az biztos, hogy leginkább a
rozmárokhoz, vagy elefánfókákhoz hasonlít ez a Floridában honos állat. Sajnos ma már csak
2000 darab van belôlük, és nagy erôkkel folyik a veszélyeztetett állat
megmentése. Illetve
folyna, ha lenne rá pénz, de nincs. Többek között a látogatók humanitárius oldalára próbáltak
meg ezért inkább apellálni a környezetvédôk, amikor bemutatták ezt a filmet.
Következô állomásként bementünk egy fedett színházba, ahol azonban emberek és színészek helyett a víz és a fény táncolt többek között Vangelis-átdolgozásra is. Rettentôen érdekes volt a sokszáz szinkronizált vízköpô és a többszínű reflektorok ritmusra való mozgása, igen élveztük mind. Hogy ne mondjam, nagyon relaxáló volt. Az ötlet bámulatosan egyszerű, egy számítógép segítségével a kivitelezése sem túl bonyolult, de mégis hihetetlenül látványos volt.
Aztán megnéztük Shamu-t, a gyilkos bálnát és társait egy hatalmas akváriumban, ahol fent középen egy nagy Sony színes képernyô szórakoztatta a jó népet a bálna-show elôtt, a nézôk aktív részvételére számítva. Itt rendesen befürödtünk sós vízzel annak ellenére, hogy a 14. sorban ültünk (egyébként az akvárium köré épült stadion sem volt éppen kicsi), mert Shamu többek között volt oly kedves direkt lefröcskölni minket, pontosabban az egész nézôsereget. Érdekes vízishow volt ez is. A bálnák és az idomárok románca annál is figyelemreméltóbb volt, mert a gyilkos bálna ugyan nem gyilkol embert, de tud nagyon mérges lenni, akár ok nélkül is.
 |  |
|---|---|
| A kép közepén Shamu, a gyilkos bálna illegeti magát | Baywatch vízishow |
Ekkor már megint késô délután volt, de következett a Baywatch kaszkadôr látványosság, megfelelôen lenge ruházatú, tűzpiros fürdôruhába öltözött csajokkal, vízisielôkkel, puffogtatott rakétákkal, bungee jump-pal, egyebekkel. Egyszóval egy hatalmas látványosság volt ez is. Az ember csak ült bambán és nézte, mint a tévét.
Majd jött a Wild Arctic. Ez volt a legmeglepôbb, ugyanis itt valóban fogalmunk sem volt arról, hogy mire számítsunk. Mint kiderült, itt a Universal Stúdió idôgépéhez hasonlóan az egész szék mozgott alattunk, ahogy egy szimulált helikopteren utaztuk végig az Északi-sarkot. Ez a "hullámvasút" már nem volt annyira élvezetes, mint a legelsô, de persze ezt is marhára élveztük.
 |  |
|---|---|
| Elveszve az Északi-sarkon | Pihenô egy pálmafa árnyékában |
Egy, a parkolóban elköltött vacsi után visszamentünk megnézni az esti Shamu-show-t (ezúttal magasabbról). Amolyan szabadprogramos szieszta volt ez: a bálna tényleg azt csinált, amit akart, de az attrakciók után kapott hatalmas haladagok persze ösztönzô hatással voltak rá. A bálna-show után a tömeg visszavonult a vízisí stadionba, ahol egy fenomenálisan gyönyörű multimedia show-t láthattunk. Volt itt vetített lézerkép a falon, finom víz-vászonra vetített mozikép (nagyon hatásos volt), lézerezés a fejünk felett, és persze a szokásos záró tüzijáték itt is. Az összhatás frenetikus volt és döbbenetesen látványos.
Megint csak késô este kerültünk haza. Itt érdemes megjegyeznem, hogy nem a mai volt az elsô este, amikor intenzív villámlást tapasztaltunk a felhôkben, avagy a felhôk felett, holott nem esett esô, sôt, még viharfelhôk sem voltak az égen. Mint kiderült a számunkra, Floridában van a legtöbb villámlás a világon, s a tudósok még ma is kutatják, hogy ennek a furcsa jelenségnek mi lehet az oka.
Július 7. Péntek, 3548, 41
Ma megint késôn indultunk el úticélunkhoz, igaz, sokkal korábban, mint az elôzô napokon. Utunk a szálláshelyünkhöz nagyon közeli EPCOT Center-be vezetett. Az EPCOT Center a hatalmas területen elfekvô Disneyworld komplexum egyik része, ahova ugyanúgy külön jegyet kell venni, mint a többi vidámparkba. Nyilván ez is egy kisebb vagyonba került, de — ugyanúgy, mint a többi helyen - ezért a pénzért oda mentünk és annyiszor, ahova és ahányszor akartunk.
Elsô utunk az "Innovations" (Találmányok) pavilonba vezetett, amelyben interkatív kiállítás volt megtekinthetô a kommunikációról és a számítógépekrôl. Itt Robi és Tamás játszott egy nagyon élethű rally-szimulátorral, de a "kiállított" kütyük egyikén például még faxolni is tudtunk haza, Chicago-ba. Természetesen mindenhol kínosan ügyeltek arra, hogy a szponzorok nevei azért jól láthatóak legyenek.
Az EPCOT Center szimbóluma az a hatalmas gömb alakú épület, amely pedig a
kommunikáció történelmét mutatta be. Egy végtelenített, spirál alakú sínpályán vitt fel
minket a gömbben egy kis vonat. Az "állomások" egy-egy panoptikum-szerű, mozgó
viaszbábukkal és élethű díszlettel fűszerezett helyek voltak, miközben a fejünk melletti
hangszórókból ömlött ránk az információ.Egyébként ezeket a robotszínészekkel életrekeltett
helyeket angolul nemes egyszerűséggel "animatronics"-nak hívják.
A gömb másik oldalán egy másik Innovations pavilon volt, itt a jövô évszázad házi eszközeit mutatták be, de volt itt egy profi módon felszerelt mini-hangstúdió is, egy mini-autókiállítás, ill. ennek az épületnek a tetejében is volt egy végtelenített minivonat, amely egy nagyon humoros kiállítást mutatott be a közlekedés fejlôdésérôl.
Ezen látványosságoktól északra egy kis tavacska körül 11 ország mutatkozott be hangulatos pavilonokon keresztül. Ami rettenetesen tetszett nekünk ezeken a helyeken, hogy mindenhol sikerült valóban az országnak megfelelô hangulatot teremteni. Például Norvégiában viking hajón hajóztunk, a németeknél tiroli térzenét élvezhettünk, Marokkóban is jártunk, Kínában értékes tárgyakból volt egy kiállítás egy élethű pagodában, és 360 fokos mozin mutatták be a nézôknek az országot, de volt ott egy nagy bolt is, ahol érdekes és értékes kínai műtárgyakat is lehetett vásárolni.
 |  |  |
|---|---|---|
| Német térzene | Ezzel a marokkói vaskocsival kellett volna túráznunk! | Kínai tájkép |
Majd "Amerikába" mentünk, egy nagyon profi animatronics robotszínházba (már színészek sem kellenek...) A híres amerikai történelmi személyiségek szerepét finom mozgású mechanikus robotok és a mozgásukhoz szinkronizált hang töltötték be, így mutatták be a nagyérdeműnek Amerika történelmét dióhéjban.
Ennél a pontnál voltunk a tó legészakibb csücskénél, az EPCOT Center bejáratától a legtávolabb. Elôttünk volt még többek között Anglia, Japán és Kanada is, de mivel Tamás ekkor megéhezett, visszasétáltunk a kocsihoz, megenni a bölcsen elôre elkészített kajánkat. Ekkor már dörgött az ég alja, és nem nézett ki jól az estére várható idôjárás.
Visszamenve az EPCOT Center-be a 3D-s "Honey, I Shrunk..." c. térbeli mozishow-t akartuk megnézni, de mire bejutottunk, elkezdett zuhogni és dörögni, és az egyik játékos kedvű villám miatt kiment az áram az egész szórakoztatóközpontban. Félórás várakozás után sem sikerült újraindítaniuk a show-t, mert valamit rövidre zárt a villám. Ez tehát sajna kiesett.
Innentôl fogva az esténket elmosta az esô. Még azért megvártuk, hogy elálljon az esô, de mivel ekkor már este 8 körül járt az idô, nem láttuk további értelmét ittmaradásunknak. Ahogy egyre jobban közeledtünk a sátorhelyünk felé, Robi megjegyzte, hogy "nem látom a sátrunkat." Amikor már szinte közvetlen mellette voltunk, akkor már a vak is láthatta, azaz nem láthatta a sátrunkat. "Itthon" csatatér fogadott, mert a sátrunkat teljesen ledöntötte a szél. Szerencsére nem vitte el messzire, mert még volt két konok szög, ami tartotta az egyik sarkát, de így is tiszta sár lett az egész külseje. Szerencsére belül nem lett nagyon vizes, de ígyis volt mit szárítgatni, különösen a hálózsákokkal gyűlt meg a bajunk.
Nem volt mit tenni, este 11-kor nekiálltunk megszárítani mindent, mert aludni kell valahol. Sajnos az én hálózsákom sehogy sem akart megszáradni, ezért az estét kénytelen voltam a kocsiban eltölteni, ami azért sokkal jobban telt el, mint ahogy elôtte elképzeltem. Megvolt tehát az elsô komoly esônk, amely kicsiny táborhelyünket is elmosta. De viszonylag szárazon megúsztuk, mert állítólag jég is esett valahol.
 Hatodik szakasz, 3. rész: Orlando |
 Vissza "A Túra" elejére |
 Hetedik szakasz: Orlando - Tampa |
|---|