A mai délelôtt teljes mértékben a nagytakarítással telt el, nemcsak a tegnapi esô miatt, de azért is, mert ez volt az utolsó napunk Orlandóban, és összeszedelôzköttünk. A sátrat sikerült igen szépen kivernünk, de a többi cucc is jól megszáradt a tűzô napon. Még az én hálózsákom is, ami miatt az elmúlt estét a kocsiban töltöttem.
11 óra körül tehát búcsút mondtunk a kempingnek, ami hat estén keresztül volt az otthonunk. Búcsút mondtunk Orlandónak is, de nem Floridának. Délután egykor már új otthonunkban voltunk, egy Tampához nagyon közeli városi kempingben. Amikor azt mondom, "városi kemping", akkor ez alatt azt értem, hogy a kemping valóban egy nagyobb külvárosi település fô útja mellett terült el.
A gyorsan elköltött ebéd után már alig hittük, hogy megint óceánt érjenek a már gyógyulgató sebeink. Rövid, félórás keresgélés után találtunk is egy nyilvános strandot, ami persze ingyenes volt. A mellette parkolás azonban már nem. Nagy szerencsénkre azonban a mögöttünk levô parkolóhelyrôl épp kihúzott egy kedves hölgy, aki felajánlotta nekünk, hogy foglaljuk el nyugodtan az ô parkolóhelyét, mert azon kiakadt a parkolóóra. Természetesen csóró magyarokhoz illô módon azonnal elfoglaltuk ezt az "ingyenes" parkolóhelyet.
A strand ugyan nem volt egy Daytona Beach, mert az óceán vízinövényekkel volt tele, a part pedig durva, kagylókkal teleszórt homokos talajú volt, de ez minket nem túlságosan zavart az élvezetünkben. Ugyanúgy gyermekien élveztük a hullámokat a Mexikói-öbölben, mint Florida másik oldalán az Atlanti-óceánban. A különbség mindössze annyi volt, hogy itt a víz talán még sósabb volt, mint a másik oldalon (szinte úszni sem kellett, úgy lebegtünk a víz felszínén), valamint a víz - Tamás szavaival élve - "pisimeleg" volt, azaz körülbelül 30-32 C- os.
Az úszkálásunk egyik következménye volt este, hogy mindegyikünk elkezdett veszett módon hámlani, hatalmas darabokban jöttek le rólunk az elhalt hámrétegek. Volt is idônk vakaródzni, mert az esti bevásárlásunkhoz legalább egy órán át keresgéltünk boltot. Pedig mi azt hittük, hogy a civilizáció közepén lakunk.
Július 9. Vasárnap, 3746, 49
Egy 9 órára tervezett indulás helyett másfél órával késôbb indultunk a Busch Gardens-be, amely Tampa belvárosában található. Szerencsére nem volt túl messze a kempingünktôl, viszonylag gyorsan odaértünk (40-45 perc alatt). Persze ebben az is segített, hogy a táborhelyünket már eleve úgy választottuk ki, hogy lehetôleg ehhez a szórakoztatóparkhoz közel legyen. Hogy mi is ez a Busch Gardens? Nos, ez egy olyan amerikai vidámpark, ami egyben állatkert is. Érdekes kombináció, annyi szent.
Elôször az afrikai Myomba-szafari itteni verziójába mentünk el. A kerítéssel körülvett
szafari-parkba egy kényelmes kis függôvasút viszi el a bámészkodni vágyókat, akik láthatnak itt
tevétôl kezdve oroszlánon át mindent. Az állatok természetesen teljesen szabadon sétafikálnak,
itt nem ôk vannak a ketrec mögött, hanem mi.
Azonban még eme kis utunk elôtt egy apróbb összetűzésre, vagyis inkább szópárbajra került sor Tamás és Robi között arról, hogy mire elég még a maradék pénzünk és hogy azt hogy használjuk fel. Az igazság az, hogy utunk 21. napján már mindenki kissé fáradt és izgatott volt, Robin pedig különösen meglátszott, hogy már láthatóan unta a saját magunk által melegített konzervkajákat meg a gyorsbüféket és már normális kajákra vágyott. Lehet, hogy a nomád életmód is megártott egy picit mindegyikünknek, de ez is egy rizikófaktor volt útra kelésünk elôtt, amivel számolni kellett.
A szafari-park megtekintése után bementünk a Questor-ba, ami a Seaworld-ben és a Universal Stúdióban látott virtuális hullámvasút volt, csak más témával és más szereplôkkel. Ez azonban nem tetszett nekünk annyira, különösen azért, mert sok ponton a hang, a látvány és a mozgás nem volt szinkronban egymással, ami töredezetté tette az élményt.
Egy parkoló-ebéd után ellibegtünk Kongóba egy libegôn (itt aztán mindenféle közlekedési eszköz van!), mert ott volt a lényeg, azaz a mindenkori kedvenceink: vízi és száraz hullámvasutak!
Elôbb egy vizesbe mentünk (45 perc várakozás), ahol épp csak nedvesek lettünk. Majd
egy másik vizesbe mentünk, ahol viszont mindenki csuromvizes lett. Hogy megszáradjunk,
felmentünk a Python-ra, ami egy kétcsavaros hullámvasutacska, bemelegítésnek is kevés volt.
Aztán jött a nap sztárja, a Kumba, egy hatalmas, 20 emelet magas és hihetetlenül gyors
(60 mph, azaz100 km/h sebességű) hullámvasút, délkelet-Amerika legnagyobb hullámvasuta.
A Kumbának nemcsak a rengeteg csavarral, hurokkal és egyéb népijesztgetô technikával
ellátott acélszerkezete modernkori, de az is, ahogy megtervezték: számítógéppel.
A Kumba után a Kumba alatt elterülô vizes hullámvasútba akartunk beszállni, de mivel itt nagyon hosszú sor állt, elmentünk a Skorpióba, ami már jobban tetszett, mint a Python, de ettôl függetlenül egy ugyanolyan kicsi hullámvasút volt a Kumbához képest. Csak ezután mentünk a Kumba alatt futó vízi-izéhez, ahol már valamelyest megcsappant a sor az eltelt idô alatt. Érdekes, hogy a hullámvasutaknál szinte semmi sor nem volt, viszont a vízi-micsodáknál mindig tömegben kellett várakoznunk. Hja, hogy kicsit meleg volt?...
Na szóval, a Kumba alatti vízi-hullámvasút-szerű micsodában (angolul nemes egyszerűséggel: water ride) 3 szöszke hölgyike társaságában ismét csak nedvesek lettünk, sôt, még a partról is lôdöztek ránk a gonosz látogatók, hogy minél vizesebbek legyünk ebben az emberpusztító hôségben. (Egy lövés 25 cent volt egyébként...) Szerencsénkre a bikinikben feszítô szöszkék jól eláztak, így látvány az volt bôven.
Majd közkívánatra ismét a Kumba jött, és egy kicsit pihentünk. A pihenés abból állt, hogy egy árnyékos padra leülve valami borzalmasan sós pattogatott kukoricát zabáltunk a szintén nem túl olcsó piához. Majd ismét a Kumba jött kétszer egymás után! Az elsô alkalommal a korábban megismert 3 szöszke itt a hullámvasút szerelvényének elsô sorában ült, majd nagyot néztek felénk, amikor mi azonnal egy új menetre mentünk. (Mint minden vidámparkban Amerikában, itt is csak a belépésnél kellett fizetni, és sehol máshol, így annyit Kumbázhattunk, amennyi csak belénkfért.)
A délután derekán úgy döntöttünk, hogy a hullámvasutakból ennyi is elég, és elkezdtünk a kijárat felé sétálni. Közben megnéztünk egy útbaesô mini-állatkertben a csimpánzokat, majmokat, alligátorokat. Nem sokkal a bejárat mellett pedig kellemes meglepetésben volt részünk: ugyanis itt volt egy teljes működô sörgyár! Hogy mit keres a cipô az asztalon? Nos, úgy 5 éve az Annhauser-Busch vállalat jó pár vidámparkot megvett, így például a Seaworld és a Busch Gardens is ekkor került a birtokukba. A fent említett vállalat pedig egy nagy sörgyártó cég, a híres Budweiser sör is ennek a cégnek a terméke. Ezért van itt egy sörgyár.
Várakozásunknak megfelelôen a gyárban nemcsak azt mutatták be, hogy hogyan készül a Budweiser, de azon élelmes emberek, aki a bemutató vége felé levô teremben elolvasták a kijárat mellé akasztott apróbetűs szöveget, azok ingyen kóstolót is kaptak a gyárban készülô sörökbôl. Természetesen nem lehetett hordószámra vedelni a piát, mert egy ésszerű 2 pohár per fô limit volt érvényben, de így is jólesô érzés volt jéghideg, frissen csapolt sört inni. A kóstolóból Robi természetesen kimaradt, mert Amerikában aki még nem 18 (egyes államokban 21) éves, az még ingyen sört sem ihat. Elméletileg. De errefelé az emberek, de még a fiatalok is, betartják a szabályokat. Általában. Robi speciel betartotta.
No, miután ezt is bevágtuk, hazamentünk. Otthon, pontosabban a kempingben alig zuhanyoztunk le, és épphogy betettem a lábam a sátorba, amikor megint elkezdett zuhogni, dörögni, villámlani. Ezúttal persze sokkal jobban figyeltünk a részletekre sátorverésnél, de szerencsénkre nagyobb szél sem kerekedett. Persze a fejünk felett kopogó esô és a hatalmas dörgések nem segítették elalvási folyamatainkat, de azért csak elaludtunk valahogy. Holmap ugyanis megint egy hosszú szakasz vár ránk, talán a leghosszabb: a hazafelé vezetô út.
 Hatodik szakasz, 4. rész: Orlando |
 Vissza "A Túra" elejére |
 Nyolcadik szakasz: Tampa - St. Louis - Chicago |
|---|